Ingatlan tranzakciók illetékei

A magyar jogszabályok szerint alapesetben minden jövedelem után adózni kell és a vagyonszerzés után illetéket kell fizetni. Vagyis egy ingatlan eladása után a régi tulajdonos adózik, az új pedig illetéket fizet. Ezek alól persze egy sor kivétel van, de a kiindulás minden esetben ez. Az adó kérdése viszonylag egyszerű: a jövedelem után adózni kell és pont.

Az illeték ennél bonyolultabb: az illetékfizetéssel az állampolgár arányosan hozzájárul az állami és társadalmi feladatokhoz, vagy az ügylettel kapcsolatos intézni valót finanszírozza, útlevélkészítést, válást, és a vagyonátruházás tényét.

Hogy kell kiszámolni az illetéket? Ingatlan tranzakciók illetékei

Az ingatlanoknál az illeték egységesen a vételár 4 százaléka, egymilliárd forint felett pedig 2 százaléka, de legfeljebb 200 millió forint. Emellett egy sor kedvezmény és mentesség is elérhető, így jelentősen lefaragható a ténylegesen fizetendő illeték összege.

Mikor kell fizetni?

Ingatlanvásárlás esetén nem kell szerencsére azonnal készíteni a pénztárcát. Az igaz, hogy az adásvételt követő 30 napon belül be kell jelenteni az ügyletet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a NAV általában nem iparkodik azonnali válasszal. Jellemzően ezt a feladatot egyébként az adásvételt intéző ügyvéd végzi el.

A NAV majd egyszer megküldi a határozatot, és az abban szereplő határidőre kell átutalni az ingatlan értékéből kiszámolt illetéket. Mire tényleg fizetni kell, általában több hónap is eltelik. Az is igaz ugyanakkor, hogy egy 30 millió forintért vásárolt lakás esetében az illeték 1,2 millió forint, vagyis adott esetben komoly feladat az összeg előteremtése.

Kedvezmények lakásvásárlás esetén

Fontos, hogy van lehetőség az illeték összegének csökkentésére, részletfizetésre, vagy akár mentességre is, ezért fontos áttanulmányozni a részletszabályokat, illetve mindent átbeszélni az ügyvéddel.

A visszterhes vagyonátruházási illeték csökkentésében a leggyakoribb eset az úgynevezett cserepótló vétel. Vagyis, ha eladjuk a lakásunkat, és három éven belül vásárolunk egy másikat, akkor az illetéket csak a két lakás értékének különbsége után kell megfizetni – ha az újabb lakás drágább volt. Tehát például ha eladtunk egy lakást 15 millióért, és vettünk egyet 25-ért, 10 millió forint után kell 4% vagyonszerzési illetéket fizetni, összesen 400 000 forintot. Ha olcsóbb az új lakás, értelemszerűen nem kell illetéket fizetni.

Csok támogatás levonása az illetékalapból

A csok támogatás összegével a megvásárolt ingatlan illetékalapja csökkenthető. Például ha egy 30  milliós ingatlanra vettünk igénybe 10 millió támogatást, csak 20 millió forint után kell kifizetni az illetéket. A kedvezmény csak a csok támogatásra vonatkozik, a hitelre nem! Ez a kedvezmény 2020. december 31-ig él.

Csok illetékmentesség

2021. január 1-től a csok támogatás segítségével vásárolt után nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni. Az illetékmentesség jár függetlenül az ingatlan vételárától. Szintén nem feltétel a csok hitel az illetékmentességhez,elég a támogatást igénybe venni.

Ha még nem adtuk el a régi lakást

Ha a régi lakást még nem sikerült eladni, de az új már megvan, a vevő jelezheti a NAV-nak, hogy el akarja adni a régit, így az eladásig – de maximum egy évig – nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni. Ez tipikusan akkor fordulhat elő, ha időben összecsúszik az eladás és a vétel. Nem annyira meglepő ez, hiszen az emberek jellemzően nem befektetési célból vásárolnak és adnak el lakást, hanem a meglévőt akarják egy nagyobbra, újabbra vagy akár kisebbre cserélni. Könnyen előfordul, hogy az eladás csúszik, ilyen esetben pedig nem fair, hogy elbukja az ember a kedvezményt. Ugyanakkor a jogszabály csak egy év türelmi időt engedélyez, ennyinek elégnek kell lennie arra, hogy egy értékesíthető ingatlant eladjon a tulajdonosa.

Mentesség

Mentesség jár az illetékfizetési kötelezettség alól, ha az ingatlanügylet házastársak vagy közeli hozzátartozók egymás közötti cseréje, illetve ajándékozás vagy adásvétel útján jön létre. Szintén mentesség vonatkozik a telekre, ha a vásárlást követő négy éven belül megkezdődik a lakóingatlan építése. Közeli hozzátartozónak az egyenesági leszármazottak illetve szülők számítanak.

Újépítésű lakás illetékmentesség és illetékkedvezmény

Építtetőtől vásárolt új ingatlan vásárlásakor 15 millió forintig illetékmentesség jár, ha az új lakás forgalmi értéke, vagy a vissza nem térítendő, lakáscélú állami támogatással csökkentett értéke nem haladja meg a 30 millió forintot. A 15 és 30 millió forint közötti értékre azonban meg kell fizetni a 4 százalékot. Vagyis ha a lakást 30 millió forintért vásárolta meg az új tulajdonos, 15 millióig mentességet élvez, az a fölötti 15 millió után meg kell fizetni a 4%-os, összesen 600 ezer forint illetéket. 30 millió forint vételár felett azonban egyáltalán nem jár a kedvezmény, még a 15 millió forintig terjedő részre sem.

A kedvezmény vagy mentesség vonatkozik a lakóépület bővítésére (pl. tetőtér beépítés), és a nem lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan átalakítására is. A feltételek teljesülését a vagyonszerzőnek kell igazolni az adóhatóság felé a fizetési meghagyás véglegessé válásáig.

Fiatalok illetékkedvezménye 

35 év alattiak illetékkedvezménye az első lakás vásárlásakor igényelhető, ha az ingatlan összértéke nem haladja meg a 15 millió forintot. A kedvezmény tulajdoni hányad megszerzésekor is igénybe vehető. Az illeték kedvezmény 50%-os – praktikusan 4% helyett 2%-ot kell fizetni a tulajdonszerzés után, ami egy 15 milliós lakás esetében 300 000 forint megtakarítást jelent. 15 millió forintot meghaladó vételár felett viszont egyáltalán nem jár a kedvezmény, még a 15 millió forint alatti részre sem. A jogszabály szempontjából első lakástulajdont szerzőnek minősül az, akinek nincs és nem is volt lakástulajdona, vagy lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada.

Első ingatlan vásárlásakor 12 havi részletfizetés is választható a vételártól és életkortól függetlenül, de ezt külön kérvényezni kell. A mentesség, kedvezmény, részletfizetés iránti kérelmet a B400-as NAV adatlapon kell kérni.

Gyakori kérdések

Nézi a NAV, hogy a telekvásárlás után tényleg elkezdünk-e építkezni?

Igen. Évekkel ezelőtt, amikor az illetékhivatalok még külön intézményként működtek, erre nem volt kapacitás, de a NAV ma már olyan adatbázissal rendelkezik, hogy azonnal működésbe lép a gépezet.

Csak a fiatalok kérhetnek részletfizetést?

A 12 havi részletfizetés kérelmezést mindenképpen érdemes beadni – legfeljebb nem adja meg azt a NAV. Ilyenkor valamivel mindenképpen indokolni kell a vagyonszerzési illeték kedvezmény kérelmet , például azzal, hogy az extra fizetési kötelezettség megterheli a családi költségvetést. Ez természetesen csak akkor működik, ha a NAV által nyomon követhető adatok alapján valóban helytálló ez az állítás.